A Babamesék története

E sorozat története Szegeden indult. Csoporttársammal sétáltunk este, mikor megpillantottam egy kirakatot, kontraposztban álló kirakati babával; bal keze természetellenesen távol a csípőtől, mintha valami láthatatlan erő feszítené karját ki- és hátrafelé. Mögötte, a kivilágított üzletben további babák – köztük egy mezítelen és felsőtest nélküli – álltak.

A babára adott hosszú fekete ruha – a bal comb elején hasított-felhúzott szoknyájával, vállrészének és karjainak csipkemintás tülljével – valamiféle kacér eleganciát sugárzott. Mindez különös, kissé zilált harmóniában állt az üzlet belső terével; a krémszínű falakkal és márványpadlóval, a mogyoróbarna oszlopokkal, a háttérben lévő szék párnájának és háttámlájának aranyszínnel szegélyezett szürkészöldjével. Enyhén túlhangsúlyozott visszafogottság, melyet – mintegy leleplezve a valóság buja természetét – kicsúfol a rikító piros táska, a mahagónivörös babaparóka és a babavégtagok testszíne – különös tekintettel a fél-bábu alsó végtagjaira (hiszen nincs neki felső), melyeket kénytelen-kelletlen összekapcsol a mű-ülep; ugyan ne árválkodnának már lábujjhegyen. Ebből a pontból nézve a bent elrendezett tárgyakat, némi humoros színezetet nyer a kép. Vajon minek az árából kap 50% kedvezményt a vevő? Talán a fél babáéból, hiszen az fél. Talán a cipőéből, mivel nincs párja. Talán az egész kollekcióéból, úgymint: 1 táska, 1 cipő, 1/2 bábu.

Elegáns üzletbelső, melynek képe a körülmények összejátszása jóvoltából bizarr felhangot kap. Nekem azonban ennél többé vált. Az eredeti képet nem tettem közzé korábban, mert nem sikerült túl jól. Állvány híján kézből fotóztam, este. Így a fókusz tökéletlensége és a színzaj egyaránt észrevehető. Viszont rengeteget kísérleteztem ezzel a fotóval, és közben számtalan gondolat felmerült bennem. Hogy kultúránk mennyi mindenre használta már emberi lények kezdetben elnagyolt, majd egyre élethűbb másait. Eltűnődtem különös kötődésünkön hozzájuk. Főként, mivel ez a kötődés eljutott odáig, hogy képzeletben életre leheltük, szándékokkal, érzelmekkel, valódi emberi tulajdonságokkal ruháztuk fel őket. Mi több, emberi lelket kölcsönöztünk nekik olykor, ártatlan lelkeket és gonosz lelkeket. Történeteket kapcsoltunk hozzájuk. Ez utóbbit teszem én is ebben a képsorozatban.

Sokat gondolkodtam a játékbabák, bábuk, agyagfigurák (mint a Gólem 🙂 ), ólomkatonák és társaik szerepén kultúránkban, történeteinkben. “Életre kelt” bábuk történeteit idéztem fel magamban. Úgy rémlett gyerekkori emlékeimből, hogy Pinokkió története afféle könnyed tündérmese. Újraolvasva a sztorit már kicsit más a véleményem. Az “élő marionett” hányattatásai során felmerülő eljárások egy horrorfilmnek (vagy egy közel-keleti hóhérbrigádnak) is becsületére válnának (még ha a főhős esetenként meg is ússza a dolgot): akasztás, elevenen megégetés, feldarabolás, ostorozás, vízbe fullasztás. A szamárrá változás pedig aztán csakugyan démoni transzformáció. A hepiend ellenére az ármány és kegyetlenség szép kis tárházát vonultatja fel a történet. Na de – ha már hepiendről esett szó – mit szóljon Andersen szegény ólomkatonája? Szerelmével, a papírtáncosnővel együtt égnek el a kályhában, mikor végre egymáséi lehetnek, úgymond örökre. Hát, nem nagy vigasz. Úgy tűnik, bábuink történetei elég súlyosak. A szenvedés, a bánat, a kín rendszeres elemei ezeknek a meséknek, melyek – persze más mesékhez hasonlóan – reményeink és félelmeink kivetülései. A populáris kultúra újabb babameséi gyakran alapoznak a félelemre. Ezekben az újabb sztorikban az élettelen tárgyat többnyire gonosz lélek szállja meg. Chucky története ma már “klasszikusnak” számít. Annabelle (akit a Démonok között c. moziból ismerhetünk) pedig ma is ott várakozik az Ed és Lorraine Warren démonvadászok által alapított múzeumban.

Nos, kedves Látogató, ismersz olyan babamesét, melyet nem említettem? Kérlek, oszd meg velünk!

Adalékként pár hivatkozás:

Pinokkió kalandjai (az eredeti mese)

A rendíthetetlen ólomkatona

Ismertebb megszállott babák (angol nyelvű cikk képekkel)