A város különös hely. Egyszerre menedék és az elidegenedés gócpontja és táptalaja; emberi lények gyűjtőhelyeként egyszerre lehetőség és próbatétel a személyközi kapcsolatok számára. Mint az építészet és a technológia játszótere, szimbóluma a modernizációnak, a megújulásnak, ugyanakkor az avulás, a pusztulás, az elhagyatottság látképét is nyújtja. Folyton változó, összetett közeg, mely folyton megragadja a figyelmem. Az épületek ablakait látva – különösen este, mikor fény gyúl mögöttük – felötlik bennem a gondolat, hogy az ablakokon túl ezer és ezer élet zajlik. Szívmelengető érzés, ugyanakkor szomorú is, mert kicsinységemre ébreszt rá. Arra a temérdek ismeretségre, amit nem köthetek meg, arra a rengeteg történetre, amit soha nem fogok megismerni. A várost egy másik érdekes nézőpontból is szívesen szemlélem. Figyelem a Természettel való együtt létezését, ahogy a város és természetes környezete egymásra hat és egymásba kapaszkodik. Ahogy a nap- és évszakok a városban mutatkoznak, ahogy a természetes és mesterséges fény különös hangulatokat ébreszt. Ezen gondolatok jegyében gyűjtöttem egybe az itt látható munkáimat.