A sorozatról

Egy időben, mikor egyre fontosabb szerep jutott képeimen az emberi alakoknak és az emberi létezéssel kapcsolatos gondolatoknak, épp nem akadt jelentkező, aki modellként szerepelt volna a kreatív folyamatban. Ez nagyjából egybeesett azzal, mikor az emberi alakot modellező szoftverek után kutakodtam – vagy pont azért kutakodtam ebben az irányban, mert épp nem volt modellem 🙂

Találtam is egy programot, amelynek segítségével emberi (esetenként kevésbé emberi) alakokat tudtam a képeimre helyezni, az általam elgondolt testhelyzetben. Ezt a módszert ötvöztem a képet torzító effektekkel és az általam egyébként is szívesen használt textúrákkal. Úgy vélem, a végeredmény sajátos, sejtelmes, bizarr és elgondolkodtató. Szóval, így jött létre a Digitális figurák sorozat, melynek képein emberi (és egyéb) lények vizuális metaforái szerepelnek, valamint tömören megfogalmazott, allegorikus történetek jelennek meg.

A képsorozat megnézhető itt.

Halálra emancipálva

Az emancipáció fogalma a római jogból ered; eredetileg az apai hatalom megszűnését jelentette a gyermek felett; az egyén saját jogúvá válását. Az újkortól különböző (faji, nemzeti) kisebbségek vagy társadalmi rétegek egyenjogúként való kezelését (is) értjük alatta. A női emancipáció célja a nők esélyegyenlőségének megteremtése a társadalomban, értve ez alatt a választójogot, az oktatást, a munkavállalási és pénzkereseti lehetőséget és az élet sok egyéb területét.

A női emancipáció folyamata kérdésekkel, kétségekkel, ellentmondásokkal terhes jelenség. Értelmes ember nyilván nem vonja kétségbe a két nem értékbeli egyenlőségét. Viszont azt is ostobaság lenne kétségbe vonni, hogy evolúciós és biológiai értelemben a két nemnek eredendően és természetszerűleg különféle szerepek jutottak az emberi társadalom, kultúra és civilizáció kialakulása és fejlődése során.

Az ősközösségtől kezdve alapvetően férfifeladatnak minősültek a nehéz, vagy kockázatos fizikai teendők, mint pl. az élelem megszerzése a vadászat során, a család illetve a törzs biztonságának megteremtése és szükség szerint harcban való védelme. Későbbi korokban is jórészt a férfi felelőssége volt a család megélhetéséről gondoskodni, ugyanakkor ebben mindig is létezett egyfajta munkamegosztás a nemek közt (pl. a nők is részt vettek a gyűjtögetésben, később pedig egyes mezőgazdasági teendőkben). A nő hagyományos feladatköre azonban a ház, az otthon körüli teendőkre és természetesen a gyermekek gondozására, felnevelésére terjedt ki. Utóbbi – nem kétséges – leírhatatlan jelentőségű feladat az emberi kultúra szempontjából. Az ifjú élet minősége határozza meg annak az alapanyagnak a milyenségét, melyből az emberi civilizáció építkezni tud. Az az érzelmi közeg, mely élete első éveiben – édesanyja közelében – körülveszi a felnövekvő emberi lényt, meghatározó a későbbiek szempontjából.

Kívánatosnak tartom, hogy bármely életpálya, tudásterület és munkakör nyitva álljon a nők számára; hogy bármely életcélt kitűzhessenek maguk elé, teljes szabadsággal valósíthassák meg önmagukat. Hadd térjek ki azonban azokra a pontokra, ahol ez az emancipációs folyamat torzulásokkal járt és ellentmondásokhoz vezetett.

1. A nők tömeges munkábaállása nem elsősorban saját döntésükön alapult, hanem gazdasági kényszer következménye volt; különösen elmondható ez a két világháború utáni időszakokra. A férfinem volt annyira elképzelhetetlenül esztelen, hogy sok millió fővel megritkította saját magát. Az így létrejövő – bocsánat a száraz fogalmazásért – munkaerőpiaci űrt pedig asszonyok, lányok voltak kénytelenek betölteni. Ez nem szabad önmegvalósítás, hanem az emberi ostobaság szégyenteljes következménye.

2. A munkaerőpiacok – részben a fenti kényszer hatásaként való – megnyílása a nők előtt (és egyéb gazdasági folyamatok) alapvetően átrendezték a nemek közötti munkamegosztást és újradefiniálták a család fogalmát. Eltűnt, de legalábbis visszaszorult a hagyományos, több magvú, több generációs nagycsalád; általánossá vált a kétkeresős családmodell, illetve ritkábbá vált több generáció együtt élése. Bár a társadalom többé-kevésbé idomult az új helyzethez; azt nem mondhatjuk, hogy a nők jól jártak volna. Ugyanis az új helyzetben már munka mellett kell megfelelniük hagyományos szerepköreiknek a háztartásban és a gyermeknevelésben. Nyilván vannak olyan családok, ahol férj és feleség sikerrel kezeli ezt a helyzetet. És persze a bölcsődék, óvodák intézménye talán enyhít az időhiány okozta gondokon. Valahogy mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez az új, “modern” helyzet lelki, szellemi, érzelmi értelemben nem válik a felnövekvő generációk – és így közvetve az emberi kultúra – javára. Erősödik ez a sejtésem, miközben a mindent maga alá gyűrő fogyasztási őrületet szemlélem. A mai gyerekek kevés időt töltenek érzelmileg építő közegben, annál többet kütyükkel és silány médiatermékek fogyasztásával. Joggal felvethető az a kérdés is: vajon az édesanyával (de nyugodtan mondhatjuk: a szülőkkel) töltött idő minőségéről mit mondhatunk ma? Nincs minden szülő abban a szerencsés helyzetben, hogy munkája egyben a szívből vágyott önmegvalósítás; és kevesen mondhatják, hogy munkahelyük a nyugalom szigete. Embert próbáló feladat minden feszültség ellenére pozitív érzelmekkel, igazi tartalommal megtölteni a gyermekkel töltött időt.
A család intézményének megnyomorítása nem volt elég; maga a család is egyre ritkább: terjed a szingli-életforma. Folyik az elszigetelődés, elmagányosodás, elidegenedés és kiüresedés – a közösségiháló-őrület ellenére. A pénzt és hatalmat birtoklók és mániákusan hajhászók számára természetesen semmi se szent. Számukra férfi, nő, gyerek, család: csupán célcsoportok.

3. Végezetül: a nők emancipációjáról messze nem mondható el, hogy megvalósult volna. Természetesen vannak kiemelkedő női vezetők, szakértők, tudósok az élet sok területén. És ami azért megnyugtató: az empátiát és fejlett érzelmi intelligenciát igénylő szakmákban – például az egészségügy vagy a pedagógia terén – sűrűn találkozunk velük. Ha azonban a statisztikákba, elemzésekbe pillantunk, kiviláglik, hogy a nők fizetése és elhelyezkedési esélyei átlagosan még mindig jócskán elmaradnak a férfiakéi mögött.

Kívánom, hogy az emberiség szebbik fele szabadon megvalósíthassa önmagát. Ugyanakkor – bár nincsenek illúzióim – jó lenne látni, hogy a személytelenség, a konzumrabszolgaság és elidegenedés világa helyett valami emberibbet is kitalálunk egyszer. És jó lenne, ha elősegítenénk, hogy az anyák minél teljesebben betölthessék anyai feladatukat. Még mielőtt halálra emancipálnak minket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.