Digitális figurák 1. – Halálra emancipálva

A sorozatról

Egy időben, mikor egyre fontosabb szerep jutott képeimen az emberi alakoknak és az emberi létezéssel kapcsolatos gondolatoknak, épp nem akadt jelentkező, aki modellként szerepelt volna a kreatív folyamatban. Ez nagyjából egybeesett azzal, mikor az emberi alakot modellező szoftverek után kutakodtam – vagy pont azért kutakodtam ebben az irányban, mert épp nem volt modellem 🙂

Találtam is egy programot, amelynek segítségével emberi (esetenként kevésbé emberi) alakokat tudtam a képeimre helyezni, az általam elgondolt testhelyzetben. Ezt a módszert ötvöztem a képet torzító effektekkel és az általam egyébként is szívesen használt textúrákkal. Úgy vélem, a végeredmény sajátos, sejtelmes, bizarr és elgondolkodtató. Szóval, így jött létre a Digitális figurák sorozat, melynek képein emberi (és egyéb) lények vizuális metaforái szerepelnek, valamint tömören megfogalmazott, allegorikus történetek jelennek meg.

A képsorozat megnézhető itt.

Halálra emancipálva

Az emancipáció fogalma a római jogból ered; eredetileg az apai hatalom megszűnését jelentette a gyermek felett; az egyén saját jogúvá válását. Az újkortól különböző (faji, nemzeti) kisebbségek vagy társadalmi rétegek egyenjogúként való kezelését (is) értjük alatta. A női emancipáció célja a nők esélyegyenlőségének megteremtése a társadalomban, értve ez alatt a választójogot, az oktatást, a munkavállalási és pénzkereseti lehetőséget és az élet sok egyéb területét.

A női emancipáció folyamata kérdésekkel, kétségekkel, ellentmondásokkal terhes jelenség. Értelmes ember nyilván nem vonja kétségbe a két nem értékbeli egyenlőségét. Viszont azt is ostobaság lenne kétségbe vonni, hogy evolúciós és biológiai értelemben a két nemnek eredendően és természetszerűleg különféle szerepek jutottak az emberi társadalom, kultúra és civilizáció kialakulása és fejlődése során.

Az ősközösségtől kezdve alapvetően férfifeladatnak minősültek a nehéz, vagy kockázatos fizikai teendők, mint pl. az élelem megszerzése a vadászat során, a család illetve a törzs biztonságának megteremtése és szükség szerint harcban való védelme. Későbbi korokban is jórészt a férfi felelőssége volt a család megélhetéséről gondoskodni, ugyanakkor ebben mindig is létezett egyfajta munkamegosztás a nemek közt (pl. a nők is részt vettek a gyűjtögetésben, később pedig egyes mezőgazdasági teendőkben). A nő hagyományos feladatköre azonban a ház, az otthon körüli teendőkre és természetesen a gyermekek gondozására, felnevelésére terjedt ki. Utóbbi – nem kétséges – leírhatatlan jelentőségű feladat az emberi kultúra szempontjából. Az ifjú élet minősége határozza meg annak az alapanyagnak a milyenségét, melyből az emberi civilizáció építkezni tud. Az az érzelmi közeg, mely élete első éveiben – édesanyja közelében – körülveszi a felnövekvő emberi lényt, meghatározó a későbbiek szempontjából.

Kívánatosnak tartom, hogy bármely életpálya, tudásterület és munkakör nyitva álljon a nők számára; hogy bármely életcélt kitűzhessenek maguk elé, teljes szabadsággal valósíthassák meg önmagukat. Hadd térjek ki azonban azokra a pontokra, ahol ez az emancipációs folyamat torzulásokkal járt és ellentmondásokhoz vezetett.

1. A nők tömeges munkábaállása nem elsősorban saját döntésükön alapult, hanem gazdasági kényszer következménye volt; különösen elmondható ez a két világháború utáni időszakokra. A férfinem volt annyira elképzelhetetlenül esztelen, hogy sok millió fővel megritkította saját magát. Az így létrejövő – bocsánat a száraz fogalmazásért – munkaerőpiaci űrt pedig asszonyok, lányok voltak kénytelenek betölteni. Ez nem szabad önmegvalósítás, hanem az emberi ostobaság szégyenteljes következménye.

2. A munkaerőpiacok – részben a fenti kényszer hatásaként való – megnyílása a nők előtt (és egyéb gazdasági folyamatok) alapvetően átrendezték a nemek közötti munkamegosztást és újradefiniálták a család fogalmát. Eltűnt, de legalábbis visszaszorult a hagyományos, több magvú, több generációs nagycsalád; általánossá vált a kétkeresős családmodell, illetve ritkábbá vált több generáció együtt élése. Bár a társadalom többé-kevésbé idomult az új helyzethez; azt nem mondhatjuk, hogy a nők jól jártak volna. Ugyanis az új helyzetben már munka mellett kell megfelelniük hagyományos szerepköreiknek a háztartásban és a gyermeknevelésben. Nyilván vannak olyan családok, ahol férj és feleség sikerrel kezeli ezt a helyzetet. És persze a bölcsődék, óvodák intézménye talán enyhít az időhiány okozta gondokon. Valahogy mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez az új, “modern” helyzet lelki, szellemi, érzelmi értelemben nem válik a felnövekvő generációk – és így közvetve az emberi kultúra – javára. Erősödik ez a sejtésem, miközben a mindent maga alá gyűrő fogyasztási őrületet szemlélem. A mai gyerekek kevés időt töltenek érzelmileg építő közegben, annál többet kütyükkel és silány médiatermékek fogyasztásával. Joggal felvethető az a kérdés is: vajon az édesanyával (de nyugodtan mondhatjuk: a szülőkkel) töltött idő minőségéről mit mondhatunk ma? Nincs minden szülő abban a szerencsés helyzetben, hogy munkája egyben a szívből vágyott önmegvalósítás; és kevesen mondhatják, hogy munkahelyük a nyugalom szigete. Embert próbáló feladat minden feszültség ellenére pozitív érzelmekkel, igazi tartalommal megtölteni a gyermekkel töltött időt.
A család intézményének megnyomorítása nem volt elég; maga a család is egyre ritkább: terjed a szingli-életforma. Folyik az elszigetelődés, elmagányosodás, elidegenedés és kiüresedés – a közösségiháló-őrület ellenére. A pénzt és hatalmat birtoklók és mániákusan hajhászók számára természetesen semmi se szent. Számukra férfi, nő, gyerek, család: csupán célcsoportok.

3. Végezetül: a nők emancipációjáról messze nem mondható el, hogy megvalósult volna. Természetesen vannak kiemelkedő női vezetők, szakértők, tudósok az élet sok területén. És ami azért megnyugtató: az empátiát és fejlett érzelmi intelligenciát igénylő szakmákban – például az egészségügy vagy a pedagógia terén – sűrűn találkozunk velük. Ha azonban a statisztikákba, elemzésekbe pillantunk, kiviláglik, hogy a nők fizetése és elhelyezkedési esélyei átlagosan még mindig jócskán elmaradnak a férfiakéi mögött.

Kívánom, hogy az emberiség szebbik fele szabadon megvalósíthassa önmagát. Ugyanakkor – bár nincsenek illúzióim – jó lenne látni, hogy a személytelenség, a konzumrabszolgaság és elidegenedés világa helyett valami emberibbet is kitalálunk egyszer. És jó lenne, ha elősegítenénk, hogy az anyák minél teljesebben betölthessék anyai feladatukat. Még mielőtt halálra emancipálnak minket.